2012. november 12. hétfő
…hogy pontosan mikor, azt még nem tudjuk megmondani, de eltökélt szándékunk a '88-tól '94-ig rendszeresen meghirdetett pályázatsorozat folytatása.
A harmincas korosztály számara még ismerős a „tervezzünk tárgyakat, használd az agyadat” jelmondat, mely továbbra is marad a tevékenységünk fő irányadója. Aki nem tudja miről van szó, bőven talál korabeli anyagokat az archívum menüben, az idősebbek pedig ismét átélhetik a 80-as évek vége, 90-es évek eleje hangulatát.
A programunk fő gerincét továbbra is az évről-évre meghirdetett pályázat alkotja majd, melyhez gőzerővel keresünk támogatókat. A pályázat pontos kiírása még nem készült el, de a korábbi felhívások annyira jók voltak, hogy csak kisebb aktualizálásokra van szükség. Lehetőségeink szerint szeretnénk díjazni a benyújtott pályaműveket, kiállítást nyitni, dicsekedni, dobra verni, megmutatni a fiatalokban szunnyadó páratlan kreativitást, alkotó szellemet. A pályázat folyamatába minél jobban szeretnénk bevonni az iskolákat, számítunk a tanárok segítségére a pályázat népszerűsítésében, valamint a gyerekek közvetlen támogatásában. Hisszük, hogy munkánk eredményét idővel közös sikerként könyvelhetjük el.
A korábbi pályázóknak mondom, hogy a szervező csapat fő pillére továbbra is Gaul Emil, akinek korábbi munkája meghatározó volt a TERVEZZÜNK TÁRGYAKAT! sikerében, és a folytatás sem képzelhető el nélküle. További híradásokkal a jövőben itt találkoztatok, de örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy a regisztráció él, melynek köszönhetően rendszeresen információval láthatjuk el az érdeklődőket. Mivel a TERVEZZÜNK TÁRGYAKAT! csak most tette meg az első lépéseket az újjászületés óta, így szívesen veszünk minden ötletet és alkotó kritikát, a Tisztelt Látogatótól melyet ITT akár most is megtehet. Várjuk régi (senior) pályázók jelentkezését, archív élményeiket, melyeket szívesen közzéteszünk archívumunk hasábjain. Hamarosan ismét jelentkezünk, addig is kellemes időtöltést kívánunk honlapunkon.
Üdvözlettel,
Aszalós Péter
szervező